Berlin üzent Törökországnak
A német kormány azt üzente Ankarának, hogy a török kormányfőváltás sem akaszthatja meg a korábbi megállapodás végrehajtását.
A német kormány azt üzente Ankarának, hogy a török kormányfőváltás sem akaszthatja meg a korábbi megállapodás végrehajtását.
A szélsőjobboldal általában úgy aggódik a sajtó szabadságáért, hogy előírná, miről és mit lehet írni. Hasonlóan az iszlamistákhoz.
A tervek szerint május 12-én kerül adásba a ZDF neo nevű német közszolgálati csatornán Jan Böhmermann Neo Magazin Royale című szatirikus műsorának újabb része. A német komikus március végén ebben a műsorban olvasott fel egy olyan verset, amelyben a török elnököt sértegette. Erdogan felháborodott, nemzetközi ügy lett az esetből, amely a sajtószabadság határait feszegette.
Nem szóltak neki, hogy emelkedett a tagdíj, ezért kevesebbet fizetett, és így 9500 euró tartozást halmozott fel pártjával szemben a német kancellár.
A német kancellár szerint bizonyos részeken biztosítható a fegyverszünet, ezért létrehozható lenne egy biztonsági zóna a török határhoz közel.
A Bild német napilap szombati számában megjelent interjúban méltatta Barack Obama amerika elnök Angela Merkel német kancellár bátor hozzáállását a menekültválsághoz.
Merkel szerint nem kellett volna sértőnek neveznie a német komikus Jan Böhmermann Erdoganról írt versét.
Nyugdíjas korában is politikával akar foglalkozni Orbán Viktor, aki a német Wirtschaftswoche gazdasági lapnak azt mondta, akár az első, akár a harmadik vonalban, de a következő 15-20 évben is a politikában maradna. Az interjúban Angela Merkelt egy kamionsofőrhöz, Európát pedig egy cápához hasonlította.
Barack Obama amerikai elnök vasárnap kezdődő németországi látogatása alkalmából német-amerikai-brit-francia-olasz csúcstalálkozót tartanak hétfőn Hannoverben.
Elengedik a menekültek körüli ellentéteket, és készülnek a jövő évi választásra.
A menekülteket röghöz kötnék három évre, ha nem vállalnak munkát, így ösztönöznék őket a gyorsabb integrációra Németországban.
A kancellár hétfőn "minden fontos kérdésről" tárgyalni fog Erdogan török elnökkel.
Élesen bírálták a hét végén Angela Merkel német kancellárt a szövetségi parlament (Bundestag) ellenzéki és kormánypárti oldaláról is a menekültválság kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás miatt.
Angela Merkel német kancellár kormányának "elhibázott bevándorláspolitikája" miatt erősödött meg az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt - mondta egy vasárnapi lapinterjúban Horst Seehofer bajor miniszterelnök.
Schmidt Mária lerántja a leplet Angela Merkelről és mestertervéről – újabb blogbejegyzése érinti Európa jövőjét, és az sem titok, ki mentené meg legújabb kori Szent Györgyként a merkelizmus sárkányától a vén kontinenst.
Egy nap, öt hír - amiről mindenki beszél: Merkel elleni akció volt-e az antifasiszta tüntetéssel kísért Kohl-Orbán találkozó?; Mennyit bukhatott az állam azon, hogy Schmidt Mária kormánybiztos családi cégével üzletelt?; Most akkor van vagy nincs korrupció az amerikai kitiltási botrány hátterében?; Miért vagyunk az unióban az utolsók közt nyelvtudásban?; Hogyan lehetséges ellopni egy halom laptopot a parlamentből?
A Süddeutsche Zeitung publicistája szerint Helmut Kohl egy korábbi könyvében éppen arról írt, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartania Európa törvényeit, ezért elképzelhető, hogy igazából Orbán lelkére akar beszélni.
A Die Welt szerint a magyar kormányfő és a volt német kancellár azért jönnek össze, hogy fejbe kólintsák a CDU-t: valamivel kevesebb Merkel és több Orbán jobbat tenne a pártnak. A FAZ azt nem érti, vajon ki tanácsolta a megromlott egészségű Helmut Kohlnak, hogy fogadja a magyar politikust